Rengetegszer olvasom futós csoportokban és közösségi oldalakon, hogy sokan a komfortzónájukból való kilépésnek, vagy nagy tettnek élik meg, hogy elmentek futni. Szerintem ebből a hozzáállásból csak rövid távú előny származik, mert hősies és nehezen megvalósítható tettnek állít be egy olyan tevékenységet, aminek hétköznapivá kellene válni, illetve ez az attitűd lebecsüli az emberi test, illetve a saját maguk teljesítő képességét is.
A komfortzóna egy olyan pszichés állapot, amelyben, az ember biztonságban és kényelemben érzi magát, mert éppen olyan helyzetben van, amely ismerős a számára, illetve ezt a helyzeteket teljesen uralni tudja. A komfortzónában a szorongás és a stressz szintje minimális, ami állandó teljesítményt tesz lehetővé, és a legtöbb edzésen bőven ezen a zónán belül tudsz maradni.
Az edzés során fellépő fizikai kényelmetlenség, illetve az edzéssel járó egyéb kényelmetlenség egy valós stressz, de ha tudatos kis lépéssel adagoljuk ezeket az ingereket, akkor ezekhez az emberi test nagyon szépen tud alkalmazkodni, ami végső soron a fejlődés egyik záloga. A komfortzóna nem egy merev dolog, mert rendelkezünk egy sor pszichés és fizikai rugalmassággal, amely lehetővé teszi, hogy más jellegű, vagy új kihívásoknak is eleget tudjunk tenni. A komfortzóna szélén van az úgynevezett tanulási, vagy fejlődési zóna, ahol már annyi új inger ér bennünket, amitől tudunk fejlődni, de még éppen annyi, hogy ez a fejlődés biztonságos legyen.
Az edzés nem egy hősies tevékenység, ezért ne is így állj hozzá. Ha azt gondolod, hogy az edzéssel megváltod a világot, akkor az egy falat fog emelni közéd és a céljaid közé, mert minden nap senki sem tud világmegváltó lenni. Legyen az edzés számodra egy átlagos és hétköznapi tevékenység, így nem kell folyton motivációt keresned ahhoz, hogy valami nagyon nagy dolgot vigyél véghez. Gyakorolj, tapasztalj és tanulj, így szépen lassan fejlődni fogsz, ezzel együtt még tágabb és rugalmasabb lesz a komfortzónád. A lehető legtöbb edzésed járjon kihívással, de ezeket a kihívásokat okosan adagold, maradj a komfortzónádon belül, de érd el a fejlődési zónádat.
Torzsa Lajos futóedző
